Ha a filmes példákból indulunk ki, akkor gyakorlatilag azt láthatjuk, hogy a szülés az egy csodálatosan undorító dolog. Vagy gyomorforgatóan gyönyörű. Az apás szülés gyakran végződik ájulással és talán érthető miért. A női test a terhesség során igencsak hátborzongató mértékű változásokon megy keresztül és a szülés ennek a metamorfózisnak a kiteljesedése. A szó mind elvont, mint eredeti jelentésében. Nem csoda hát, hogy a férfi számára, aki saját testének a változásából maximum annyit tapasztal napi szinten, hogy van szakálla vagy nincs, ez sokkoló. Nem kicsit. Egy kis ember, aki hozzávetőlegesen 9 hónapon keresztül lakozott a párunkban, egyszer csak úgy dönt, hogy keres magának egy kijáratot. Nem visszafogottan, nem finomkodva, utat tör magának, és egyszer csak rájön, hogy kívül tágasabb.

És hogy ez félelmetes-e? Gyakorlatilag a horroripar egyik ága épül az emberi test félelmetes változásaira. Cronenberg ezzel alapozta meg a karrierjét és a horrorfilmek egy egész sorát indította el. Stephen Kingtől sem áll távol ez a téma, hiszen ott van az IT és a The thing, hogy csak a legismertebbeket emeljem ki. Ha egy leendő apa nem fél a születéstől, akkor nincs tisztában azzal, hogy minek is lesz tanúja.

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ezt a változást mi csak másodikként élhetjük meg legközelebbről is, az elsődleges szenvedője az anyuka. Neki lehet csak az igazán hátborzongató. Ezért még ha iszonytató horrorfilmalapanyag is a szülés, igazán elvárható, hogy legyünk amellett, aki átalakul. És pont.

Nem is beszélve arról, hogy azért mégiscsak ez a gyermekünk első szereplése a világban.